Hajdú Imre

Ki és mi is vagyok én?

RÖVIDEN

A legprofibb szakember tudása is előbb-utóbb végessé válik, míg a mérnöki diploma szemléletet ad ahhoz, hogy hogyan legyenek végtelen lehetőségeid. Az hogy ezzel hogyan élsz, az már csak a te döntésed...

Informatikai mérnök, rendszerszervező, tanácsadó...

1985-ben végeztem a GAMF-on, mint informatikus. A pályakezdés után több cégnél dolgoztam, mint fejlesztőmérnök, feladataim közé tartozott a mikroelektronikai tervezés és az assembly programozás. 1992-ben saját céget alapítottam, a PROCONER EC-t. Az idők során többek közt egy nemzetközi szabadalmat készítettem és jó pár önálló találmány-ötletemet valósítottam meg, amik a mai napig működnek.

  • Születésnap: 1963. december
  • Weboldal: proconer.hu
  • Telefon: +36 20 926-0100
  • Lakhely: Hódmezővásárhely
  • Kor: 57
  • Szakmai fokozat: Senior master
  • E-mail cím: hajduimre@proconer.hu
  • Pozíció: Cégvezető

A Proconerben menet közben az elektronikai és vezérléstechnikai programozás területe kissé háttérbe szorult, az új vezérszerep az informatikai menedzselésé lett, így ezen a területen már inkább a cégvezetői, rendszerszervezői és tanácsadói ismereteimet kamatoztatom a mai napig.

ADATOK

A több mint egy emberöltőnyi munkásságom alatt számtalan ügyféllel és munkával, feladattal kerültem szembe. Ezeket soha nem kerültem ki. Mindig a megoldást kerestem, soha nem a kifogásokat. Így értem el az alábbi eredményeket.

532

Elégedett ügyfél

57

Vezetett projekt

1,463

Eredmény - Mrd Ft

35

Támogatott cégvezető

KOMPETENCIÁIM

Miben és milyen mértékben számíthatsz rám? Lásd a kompetencia értékeimet. Remélem nem okozok majd csalódást neked!

RENDSZERSZERVEZÉS100%
ASSEMBLY PROGRAMOZÁS90%
MIKROELEKTRONIKA70%
TANÁCSADÁS - COACH80%
CÉGVEZETÉS90%
RENDSZERGAZDA75%

ÖNÉLETRAJZ

Volt egy pont az életemben, amikor eldöntöttem, hogy máshogy szeretnék élni, mint addig. Elkezdtek érdekelni a világ dolgai, hogyan lehetek sikeres, önmagammal elégedett ember. Miként hagyhatok egy piciny nyomot magam után. Ezért tanulni, kutatni kezdtem, hogy megvalósíthassam álmaimat...

Összefoglaló

Hajdú Imre

Édesapámtól a becsületet, tanáraimtól a szemléletet és a tudást kaptam...
Kezdetektől nyitott embernek tartottam magam. A problémákat mindig a másik oldalról közelítettem meg, mint az átlag. Nem szerettem a standard megoldásokat. Jó érzékkel átláttam a feladatokat és ebből kifolyólag jó szervező lettem. Kutattam, feltaláltam és kiviteleztem az ötleteimet. Sokaknak pedig tanácsokat adtam a saját példámon keresztül.

Tanulmányok

GIMNÁZIUM

1978 - 1982

Bethlen Gábor Gimnázium, Hódmezővásárhely

Egy fontos kiindulópont volt életemben. A reál tantárgyak szeretete mellett, megkedveltette velem a humán tárgyakat is. Ez később fontos szerepet játszott abban, hogy úgy tudjak gondolkodni, ahogy azt a mai napig teszem.

FŐISKOLA

1982 - 1985

GAMF, Kecskemét

A főiskola alapozta meg a mérnök-szakmai jövőmet. Azok a feleslegesnek hitt tantárgyak később nagyon sok ötletem alapjai vagy csak fontos kiegészítői voltak. Mindamellett a szakmai tárgyaim, a programozás, valamint a mikroelektronika (dr. Madarász László iránymutatásaival) a kedvenceim lettek, belőlük merítettem az elkövetkezendő évek fejlesztéseinek alapjait.

EGYÉB KÉPZÉSEK

1985 - 2021

Önképzés, olvasás

  • A főiskola utáni éveim azzal teltek, hogy fejlesszem magam. Előbb szakmai ismereteimet - programozás és mikroelektronika - próbáltam kiszélesíteni.
  • Később a cégszervezés kezdett el érdekelni. Itt a témában sok-sok külföldi könyvet olvastam és adaptáltam a magyar valóságra.
  • A saját cégem alapítása után a céges marketing volt a következő célterület, ahol a kort megelőző ötleteimmel úttörőként alkalmaztunk olyan technikákat, amik csak évekkel utánunk váltak elfogadottá és közhasználatossá.
  • Amikor már magamnak remekül működött, amit megálmodtam, akkor kezdtem el tanulmányozni a minőségirányítási rendszereket, azon belül is a TQM-et, aminek a segítségével szabványosítani lehetett a cégszervezési modellemet.
  • A cégszervezési modellből eleve adódott, hogy segítsek más vállalkozóknak, így ezt a területet is elkezdtem tanulni és később coachként hasznosítottam is a megszerzett tudásom.
  • A rendszerszervezéses érdeklődésem a vállalatirányítási projektek vezetésében valósult meg. A saját vállaltirányítási mini projektünk mellett (ami azért 3 évig fejlesztettünk), egyes helyeken rendszerszervező, máshol tanácsadói funkciókat láttam el eredményesen.
  • Az érdeklődésem ismét egy új terület felé irányult, egy megboldogult közgazdász barátommal (Árki Tamás, †2009) egy pénzügyi elemző modult integráltunk a saját vállalatirányítási rendszerünkbe.
  • A kor kihívása volt a GDPR-es tudás, amibe szintén mélyen beleástam magam. Itt is kitaláltam egy saját rugalmasan fejleszthető és programozható rendszert, ami helyettesíti a drága kész rendszereket, amit szintén beintegráltunk a saját rendszerünkbe.

Érdeklődési kör

SPORT

Tenisz, Sakk

A két ellentétes sport, amit amatőr szinten, de versenyszerűen űztem. A tenisz a kitartásra, a koncentrációra tanított, míg a sakk a stratégiai gondolkodásra, a türelemre.

Darts

Az a sport, amit a munka mellett is lehet játszani, időnként kiragadja az embert a napi stresszből.

ÍRÁS

Egyik a sokból...

Apám sírja
"Megkérlek téged, legyél tovább hű szívből igaz kísérőm..."
Nincs egy szabad percem. Már évek óta robotolok, mint egy gép. Nem jut idő semmire. Csak a cég, csak a vállalkozás. Minden percem ki van számolva. Nincs magánéletem. Nem rakhatom le 8 óra után a munkát, mint más rendes ember... folytatás

CSALÁD

A jövő

A mi családunk megtanulta, a PROCONER a család része és fordítva. Így a lányaim is eszerint választottak párt. Nóri, aki maga is programozó, mily érdekes, egy programozót választott ki magának. Orsi lányom párja villamosmérnök, mikrokontrollerekkel foglalkozik, így csak ő maga lóg ki a sorból a magyar-fizika tanárságával...

Munkatapasztalatok

Rendszergazda

1985 - 1988

HÓDGÉP, Hódmezővásárhely

  • Feladatok: A számítógép központban lévő R15-ös számítógép és perifériáinak üzemeltetése, javítása. CNC gépek vezérléseinek javítása, gépi kódú programozás.
  • Eredményeim: Az informatika és a vezérléstechnika testközelből való megismerése.

Fejlesztőmérnök

1988 - 1990

SZEGEDI KONZERVGYÁR, Szeged

  • Feladataim: A gyárban lévő gyártósorok vezérléseinek modernizálása, tervezése, gyártása és programozása.
  • Megvalósult projektjeim: Gőzhámozó vezérlés; Csomagoló vezérlés; Paradicsomos hordók mérése, interface kommunikáció, címkék elkészítése, nyomtatása a mérés alapján.
  • Eredményeim: 3db minisztériumi dicséret, pénzjutalom.

Vezető fejlesztőmérnök

1990 - 1992

PROTETIM Orvostechnikai Kft., Hódmezővásárhely

  • Feladataim: CNC programozás és fejlesztés.
  • Megvalósult projektjeim: A csípőprotézis gyártás teljes automatizálása.
  • Eredményeim: A fejlesztésemnek köszönhetően az ott eltöltött két évem alatt a cég meghatszorozta (20MFt-ról 120MFt) az árbevételét és az ország elsőszámú protézisgyártójává lépett elő.

Nemzetközi szabadalom

1992

Személyre szabott csípőprotézisek gyártása röntgenfelvételek alapján, Hódmezővásárhely, Szeged - SZOTE

  • Társak: Prof. Dr. Mészáros Tamás (†2020), Rózsa Dezső gépészmérnök (†2019)
  • Feladataim: A szabadalom ötletgazdája, az informatikai részért, rendszerszervezésért és programozásért felelős.
  • Eredmény: Gazdasági támogatás (-60MFt) hiányában a szabadalom nem valósult meg.
  • Köszönetnyilvánítás: Tisztelegve az elhunyt nagytudású társaim előtt, emléküket megőrzöm!

Cégvezetés

1992 -

PROCONER EC. és PROCONER Informatika Kft.

  • Feladataim: A cégcsoport irányítása, stratégiai tervezés, szaktanácsadás, pályázat felügyelet, coachingolás.
  • Megvalósult projektjeimből:
    • Szegedi Közlekedési Kft. - Fedezőjelző - Boldogasszony sgt. (1992)
    • Szegedi Közlekedési Kft. - További 7db fedezőjelző üzembehelyezése (1993 - 2017)
    • Számos Partnerünk informatikai rendszerének a kor igényeihez való igazítása (2000 -)
    • Felesegek.hu írói portál tervezés és rendszerszervezés (2009 - 2010)
    • Perpetum vállalatirányítási program tervezés és rendszerszervezés (2011 - 2014)
    • DUOCOR Vállalatirányítási projekt előkészítés menedzselés (2014 - 2015)
    • Szegedi Közlekedési Kft. - 4-es vonali ellenmenetjelző (2016)
    • CSOMIÉP - Ecobit NAVISION Vállalatirányítási projekt rendszerszervezés, előkészítés (2016 - 2017)
    • VIALE Kft. és Kalmár-Motor Kft. coachingolás (2018-2019)
    • CSOMIÉP - EBOND Vállalatirányítási projekt előkészítés menedzselés (2019 - 2020)
  • Eredményeimből:
    • Az 1992-ben készített vezérlésem know-how-jából származó bevétel a mai napig az egyik jelentős bevételi forrása a PROCONER-nek.
    • Hódmezővásárhely legnagyobb informatikai menedzselő cégévé vált a PROCONER.
    • A PROCONER cégcsoporttá való bővülése.
    • Eredményes rendszerszervezői és előkészítői munkák.
    • Több pályázat elnyerése.
    • A szegedi 4-es vonali villamos ellenmenetjelző megtervezése, rendszerszervezése és megvalósítása teljesen önálló megoldásokkal (600V-os laza érintkező kezelés, villámvédelem, 5km-es szakasz egyedi adatátvitele, külső mikrokontroller és PROCONER szerver kommunikáció, hibajavítás és adatbázis kommunikáció, megjelenítés)
    • A BNI helyi üzleti csoportjának alapítása (alapítótagként).
    • A szűkülő piac mellett, folyamatos növekedés.

KAPCSOLAT


Ha nem működik a céged vagy szeretnéd, ha az utódod egy kis cégszervezési, cégvezetési segítséget kapjon az induláshoz, akkor keress meg engem, hátha tudok neked segíteni!

Címem:

6800 Hódmezővásárhely, Nyár utca 37.

Telefon:

+36 20 926-0100

Loading
Az üzeneted továbbítottuk!